Világunk olyan ütemben fejlődik és változik, amivel lépést kell tudni tartani, különben lemaradunk. Ma az boldogul jól, aki divatos szóval, a reziliencia képességének birtokában van, azaz rugalmas alkalmazkodóképessége révén az erőteljes vagy akár sokkszerű külső hatásokhoz sikeresen adaptálódik.

Az aktuálisan mindannyiunkat érő impulzusok, mint például a digitalizáció, elidegenedés, lelki egészségromlás vagy említsük a legaktuálisabbat, vírushelyzet, valóban próbára teszik alkalmazkodóképességünket, sőt mérték- és tempóváltásra sarkallnak. Gondoljunk csak a tavasszal kialakult járványhelyzet szülte karanténra, home office-ra és e-sulira (amitől egyébként egy karnyújtásnyira vagyunk most is, tekintettel az újra kihirdetett veszélyhelyzetre). Hirtelen online üzemmódba való kapcsolást követelt meg valamennyiünktől. Mindenki egy merőben új helyzetben találta magát. A legtöbb munkavállaló és munkaadó, szülők, a pedagógusok és igen még a diákok is, annak ellenére, hogy ennek a generációnak lételeme a digitális kommunikáció.

Az offline és az online világ alapvetés. Egyiket sem lehet figyelmen kívül hagyni, nem helyettesíti egyik a másikat. Kiegészítik egymást, teljesebbé teszik az összképet. Ahhoz, hogy mindkét világ előnyét élvezni tudjuk, az arany középutat kell megtalálni, és hidat építeni a két világ közé. A Z és az Alfa generáció énképe csakúgy, mint szocializációja merőben más, mint az X és Y generációé. A digitális bevándorló (a szülő) ezt okosan felismeri és arra törekszik, hogy a digitális bennszülött (a gyerek) számára biztonságos online teret teremtsen, mindig ügyelve a két világ közötti egyensúly fenntartására.

Az online világ számos előnyét és jó tulajdonságát elismerve (kapcsolatépítés, tanulásban segítés, ismeretbővítés, szórakozás, gyors elérés, még gyorsabb reakciók stb.), fontos azt is látni, hogy a túlzás mindenben káros, és beszűkíti az életteret. Ez alól a digitális világ sem kivétel.

A cyber világban számos veszély leselkedik a gyerekeinkre, ami ellen leghatékonyabban nem úgy tudunk és kell védekezni, hogy eltiltjuk őket ettől a világtól, hanem úgy, hogy felismerjük és elfogadjuk, hogy „szájbergyerek”-eink az általunk fejlesztett és alakított világhoz próbálnak idomulni és abban igyekeznek érvényesülni. Ahol ugyanúgy a mi feladatunk megvédeni őket, mint a sötétben vagy egy veszélyes környéken, csak az eszközök és a módszerek mások.

Ahhoz, hogy közel maradjunk egymáshoz online és a jelen világban is, figyelnünk kell egymásra. Jó esetben a család az a fundamentum, mely biztonságot nyújt. A meghittség valós kapcsolatot ad, a hétköznapi családi beszélgetések hidat képezhetnek két generáció között. A beszélgetés igénye alapvető emberi szükséglet. Egy szülőnek mindig nyitottnak kell lennie a gyermeke meghallgatására és a gyermekével való beszélgetésre. A szülőségnek olyan felelősséggel kell társulnia, mely biztos alapokat nyújt a gyereknek. Egy szerető, odafigyelő és oltalmat nyújtó közeg a gyermeknek stabilitást, kiegyensúlyozottságot és szárnyakat ad. A szülői minimum a jelenlét, mely biztosítja a szükséges időt a gyerek meghallgatására, kíváncsiságának és beszédörömének kielégítésére. Ez mindennapi szülői házi feladatunk. Gyökértelen fának nem nő koronája, tartja a közmondás.

A családi háttér nagymértékben meghatározza a gyermek kapcsolatait a kortársaival, nevelőivel, tanáraival, de az óvoda és az iskola az a társadalmi közeg, ahol a gyerek leginkább szocializálódik.  A családi alapfunkciók és nevelés mellett, azt kiegészítve tehát óriási feladata és felelőssége van a nevelési és oktatási intézményeknek is a gyerekek offline világban való biztos boldogulása kapcsán, csakúgy, mint a digitális felzárkózásban. Ahogy őszintén felételezzük, hogy optimális esetben a gyermekek megfelelő alapokat kapnak és hoznak a családból, úgy azt is joggal várjuk el, hogy a nevelési, oktatási intézmények is biztosítsák az alapkészségek és általános tudás elsajátítása mellett az együttműködési képesség kialakítását, csoportmunkákra ösztönzést, tehetséggondozást, diák- és szabadidősport népszerűsítését, megfelelő kommunikációs és vitakultúra átadását, közösségi lét népszerűsítését táborok és osztályprogramok szervezésével. Hosszú a sor.

Bízva abban, hogy képességeinkhez mérten családi, nevelési és oktatási téren mindent elkövettünk a jó alapok megteremtésével, Hérakleitosz szavaival élve is csak azt tudjuk mondani, hogy „Semmi sem állandó, csak a változás maga.” Ehhez mérten a legtöbb, amit tehetünk, hogy az állandóan változó világunkhoz, szűkebb környezetünkhöz, a felmerülő próbatételekhez alkalmazkodva hatékonyan védjük gyermekeinket a digitális világ veszélyeitől az online világ adta előnyök kihasználása mellett.

Ám a digitális veszélyekkel szemben is csak úgy tudunk védekezni, ha tudjuk mivel állunk szemben. Napjainkra a kapcsolatok dinamikája megváltozott. A közösségi élet, az önkép és önértékelés alakulásának sokkal nagyobb százaléka zajlik online térben. Ahol a hagyományos normák és értékek átalakulnak, a korlátok lazulnak és a gyerekek sebezhetővé, kiszolgáltatottá válnak. A közösségi médiafelületek használatának legnagyobb veszélye az állandó online jelenlétre való igény, a pozitív visszacsatolásra áhítozás és az ott kialakult következmények nélküli kommentstílus, mely egyre durvább az anonimitás vagy „ha nem látnak, bármit szabad” illúzió miatt.  A bántalmazás sajnos általános jelenség és az egyik legelterjedtebb veszélyforrás a digitális világban is. A probléma nem orvosolható egyszerűen a net kiiktatásával. A zaklatás bármely formája (iskolai, netes, azaz a cyberbullying vagy bármely közösségi bántalmazás) a bántalmazott, a bántalmazó - akit sok esetben szintén bántottak - és a közönség ügye. Mert sokszor van közönség és sokszor éppen ezért történik a bántás. Van, aki fél és nem mer közbeavatkozni, van, aki cinkosként támogatja a bántalmazót, de mindenki érintett, a passzív és a helyeslő közönség is. Az online és az offline bántalmazás működési elve alapvetően megegyezik, általában egy közösség együttesen generálja és tartja fent, tehát csak együtt lehet képes a megoldására is, tartják a szakemberek. 

Szülőként közös célunk, hogy:

- gyerekeink ne legyenek védtelenek,

- gyerekeink ne legyenek eszköztelenek,

- gyerekeink tanuljanak empátiát,

- gyerekeinknek legyen kihez fordulniuk,

- gyerekeinket megfelelő védőháló (családi, iskolai és egyéb közösségi) vegye körül,

- gyerekeink tudjanak megbocsátani,

- gyerekeink képesek legyenek megbánni sértő tettüket,

- gyerekeink egészséges érzelmi intelligenciájú, empatikus fiatalokká váljanak.

A kortárs gyermek- és ifjúsági irodalom is foglalkozik a digitális világ kihívásaival, így mind a gyerekek, mind a szülők, mind a pedagógusok segítségére lehetnek az aktuális problémákkal foglalkozó könyvek, ideális esetben a kapcsolódó író és olvasó találkozók is. 

Jövő héten a témához kapcsolódó könyvek bemutatásával folytatjuk!